Két Csárdáskirálynő érkezik Szegedre!

2014.07.07 Kovács Gergely

Két Csárdáskirálynő érkezik Szegedre!

Idén két "Csárdáskirálynője" lesz Szegednek. A Dóm téren idén is látható lesz az ünnepelt primadonna, Szilvia és Edvin herceg örökzöld, édes-bús szerelmi története. Azonban mindkét előadáson más lesz látható. 2014.

Idén két "Csárdáskirálynője" lesz Szegednek. A Dóm téren idén is látható lesz az ünnepelt primadonna, Szilvia és Edvin herceg örökzöld, édes-bús szerelmi története.

Azonban mindkét előadáson más lesz látható. 2014. július 11-én Bordás Barbara és Boncsér Gergely lesz látható. Partnereik Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté lesznek, akik Stázi és Bóni szerepében lesznek láthatóak.

Július 12-én pedig Fischl Mónika és Dolhai Attila esik szerelembe, amikor Szendy Szilvi és Szabó Dávid lesznek Stázi és Bóni szerepében láthatóak.

Az előadáson Kállay Bori, Forgács Péter, Szilágyi Tibor, Faragó András, Barkóczi Sándor, Dézsy Szabó Gábor és Kelemen Dániel is látható lesz.

Kálmán Imre operett-sikere, A csárdáskirálynő szerepel műsoron, melyet utoljára közel egy évtizede láthatott a Dóm téri közönség. Az előadás a Budapesti Operettszínházzal közösen valósul meg. Ebben a műfajban hosszú évek óta nem szerepelt a Dóm téren előadás a Nagymező utcai teátrumtól, mely az operett nagyköveteként számos országban kedvelt vendég.

Az Operettszínháztól megszokott magas színvonalon, modern formában, de az operettek műfaji kereteit tiszteletben tartva, parádés, vendégekkel megtűzdelt szereposztással kerül színre a darab. A történet az első világháború idején játszódik, és bár ezt általában nem hangsúlyozzák az alkotók, ebben a koncepcióban, a világégés évfordulójának apropójából, némiképp kiemelik majd.

"Vérbeli operettet akarunk játszani Szegeden"
– mondja a teátrum direktora, Kerényi Miklós Gábor. "Izgalmas, színes, lenyűgöző produkciót tervezünk. A látványosság mellett persze a slágerek sikeres megszólaltatása, emlékezetes interpretálása is célunk."

Az előadásra nagyon gyorsan fogynak a jegyek. Jegyvásárláshoz kattints ide!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024