Operettinfo.hu - Operett is lesz a Városmajori Színházi Szemlén!



  • Operett is lesz a Városmajori Színházi Szemlén!

    Kihirdették az idei Városmajor Színházi Szemle versenyprogramját! 6 város 6 színházának 6 előadása, neves művészek és népszerű klasszikus előadások versenyeznek ismét a Városmajorban.
    Az idei Szemlén az előző évekhez képest nagyobb számban szerepelnek klasszikusnak számító magyar művek új, izgalmas rendezései, de továbbra is helyet kapnak a könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok, melyeket szakmai csapat választott ki a nem budapesti – vidéki és határon túli – kőszínházi kínálat több mint félszáz előadásából. A szakmai minőség mellett a válogató bizottságnak a városmajori színpad korlátozott technikai lehetőségeit is figyelembe kellett vennie.

    Ezek jegyében a Szemle Örkény István halálának szinte napra pontosan 40. évfordulóján a szerző Tóték című „tragigroteszk” darabjával indul június 14-én a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékában. Ezt követi június 18-án az ’50-es évek legendássá vált propagandaoperettje, az Állami Áruház, melyet a sikeres fiatal rendezőpáros, Benkó Bence és Fábián Péter friss rendezésében láthat a budapesti közönség a kecskeméti Katona József Színház kiváló művészeinek tolmácsolásában. A tatabányai Jászai Mari Színház Molnár Ferenc elragadó budapesti Hamupipőke-történetével, Az üvegcipővel tér vissza a budai színpadra június 20-án, Czukor Balázs rendezésében. A szombathelyi Weöres Sándor Színház ismét Alföldi Róbert rendezésével szerepel a versenyprogramban, a tavalyi Volpone című, nagy sikerű előadás után – mely a Szemle „Legjobb előadás”-díját söpörte be –, idén A salemi boszorkányok című, országszerte nagy érdeklődést kiváltó előadását mutatja be a Majorban Bányai Kelemen Barna, a 2018-as Szemle „Legjobb férfi főszereplő”-díjazottjával a főszerepben. A Miskolci Nemzeti Színház immár sok év óta egyik főszereplője és ezalatt többszörös díjazottja a színházi szemlének, az idei évben azonban nem egy népszerű vígjátékkal, hanem Kosztolányi Dezső legszebb klasszikus regényének gyönyörű színpadi adaptációjával szerepelnek. Az Édes Anna Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében elevenedik meg június 27-én a Városmajorban Mészöly Anna megható alakításában. A nagy magyar klasszikusok és nehezebb témájú előadások után a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata egy vérbő zenés vígjátékkal, Feydeau Osztrigás Micijével zárja a 2019-es versenyprogramot július 2-án.

    Az előadásokra már elkezdték a jegyértékesítést! Jegyárak és jegyvásárlás itt!



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás MySpace-hez RSS







    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2019.03.27.


    Kereső
    Hírlevél




    © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2019


    j lap - 1

    Partnerek: